A zemberes „forradalmi” kokik meg sallerek hangzatos, ám annál idiótább, szerencsére eddig csak verbális csattanásai általában erőtlenül szoktak privát enyészettarsolyomba aláhullva kimúlni. Ám most esélyes, hogy azokat testközeli élményekben is „something real” megtapasztaljam. Két dolog miatt is. Egy: alkalmanként gyógyszer tovagurul, ilyenkor pedig képtelen vagyok - minden ígéretem ellenére - nem vitriolosan megfogalmazni a véleményemet bizonyos dolgokról. Kettő: a magyART ma bemutatásra kerülő delikvensét gátlástalanul megplagizálom. Mentségemre legyen szólva, annyira intellektuálisan vicces szövegekről, oly egyszerű és mégis nagyszerű munkákról van szó, melyek mellett nem mehetek el szó nélkül. Tegnap színekkel próbáltam némi vidámságot csempészni ebbe a – szerintünk továbbra is depi – szürkeségbe, most szó és kép együtt próbál mosolyt csalni az arcokra: Wittmann Blanka

Repül az idő. Alig vagyunk túl az elsőhöz képest még több embert vonzó második magyARTos kiállításmegnyitón – ahol Kiss Emese brutáljó grafikáihoz fahéjas sült alma és külön kis performansz járt az érdeklődőknek (képeket itt találtok) –, máris nyakunkon a harmadik. Ezúttal Mészáros Zsuzsa aka. Amishael, szabadúszó arculattervező, animációkészítő [Kispál és a borz], festő, grafikus, illusztrátor (szumma: multitalent kreatív) munkáiból kerül kiállításra néhány értékes darab, pontosabban a „fukucu” című sorozatából.

A kiállítás november 29-én este 19:30-kor kezdődik (és december 13-ig tekinthető meg) az Odeon-Lloyd Moziban (1136 Hollán Ernő u. 7.). Az est tematikája is a „fukucu” köré szerveződik, amelyet Horváth Gábor (MoME) nyit majd meg, aztán Amishael barátai a műveiből tartanak egy leheletnyi felolvasást, ezután pedig egy japán kard-harcművészeti bemutató következik. Ha ez nem volna elég, a magyarhangyások is a megnyitóhoz igazítják az esti filmvetítést, ugyanis Miyazaki Vándorló palotáját lehet majd megnézni 21 órától. Mindenképpen lesz valami vendégváró kaja is, de ez egyelőre legyen meglepetés. Várunk mindenkit szeretettel, már csak azért is, mert idén ez lesz az utolsó magyARTos kiállítás (a karácsonyi hosszú szünet után január 26-án térünk vissza az Odeonba a 4. kiállítással).

Madarász Gergely érdeklődése a képzőművészet iránt korán megmutatkozott, mint ahogy az lenni szokott. Középiskolai tanulmányai előtt rajzszakkörökben képezte magát, majd a Bokányi Dezső Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában előbb kőszobrász/kőfaragónak tanult, később az Eszterházy Károly Főiskolán rajz-vizuális kommunikáció tanári végzettséget szerezett. Képei megfestésénél nem vezérlik nagy-nagy célok, igazából csak az emberek elé szeretne tárni olyan tanulságokat, amik lehetnek helyesek vagy helytelenek, de mindenképpen elgondolkodtatóak. Kedvenc eszköze a humor, amelynek gyakori alkalmazásával szeretné elérni, hogy tudjunk önmagunkon nevetni, és hagyni, hogy mások is nevessenek rajtunk.

1787. november 18.-án - ma 224 éve - született Louis Jacques Mandé Daguerre a fényképezés történetének úttörője, aki harmincas éveinek derekán kezdett egy olyan gépezeten dolgozni, amely képes lenne ecset és festék nélkül, önműködően képeket [dagerrotípia] létrehozni a világról. Teljesen valószerűtlen, viszont sejtésünk szerint egyáltalán nem lehet a véletlen műve, hogy a magyART mai főszereplője, épp egy olyan 21 éves srác, aki korát meghazudtoló érettségről tanúskodó fotói mellett, túl van már első saját, sörösdobozból camera obscura szerkezetének megalkotásán is: Kalmár Bence Mádhava.

Elsőre talán furcsa lesz (vagy inkább csak nekem), hogy a mai magyART a saját unokatesómról szól, de tegnap sikerült elérnie, hogy letegyem a nem létező hajamat. Tudtam és figyeltem, hogy steampunk dolgokkal foglalkozik, ebben a stílusban készült ékszerekkel bővül folyamatosan a portfóliója, és azt is tudtam, hogy az elmúlt időszakban valami nagyobb dologba vágta a fejszéjét. Vártam valami ütőset tőle. Megkaptam. A tegnap publikált végeredménytől, egy steampunk laptoptól első látásra kikerekedett a szemem, nem csak a művészi igényességgel elkészített külső borítástól, hanem az ötletes megoldásoktól is. A mai magyART tehát a készítőről, Vörös „Zackary” Zoltánról szól, a vele hamarost összehozott miniinterjú következik a folytatásban rengeteg képpel és videóval.

Egy ismerősöm ajánlására jutottam el a blogotokra. Nagyszerű. Sőt, az ő unszolására írom ezt a levelet a felhívásotokra, mely szerint magyar tehetségeket kerestek bemutatásra. Nem tudom, hogy van-e értelme, mert azt gondolom, hogy én azért elég messze vagyok attól, hogy tehetségnek nevezzem magam. Bár egész életemben éreztem, hogy valami plusz van bennem, amit ki kellene használnom valahogy. Gyerekkoromban rengeteget rajzoltam, de mikor nem vettek fel a művészeti középiskolába, a rajzolói vénámnak annyi is lett. Azóta sem rajzoltam, csak ha muszáj volt. És most, 28 éves fejjel jutottam el arra a pontra, hogy akkor is megmutatom én (nah, nem a világnak, az némileg túlzás volna) a környezetemnek, hogy bizony tudok valamit.

Még fel sem ocsúdtunk az első, számunkra és az Odeonosok számára is meglepően nagy érdeklődésre számot tartó, sütőtökkel, szaxofonossal, énekessel megtartott jó hangulatú közös magyARTos kiállításmegnyitónkból (amelyről itt találtok néhány risszrossz minőségű, de a fotómasina távolmaradása miatt annál lelkesebben készített mobilos képet), máris itt a következő. A második állomáson a 22 éves, mindig nyughatatlan és szerintünk rendkívül tehetséges grafikus, Kiss Emese „Pislogás” című kiállítására szeretnénk meginvitálni titeket az Odeon-Lloyd Moziba (1136 Budapest, Hollán Ernő utca 7.). Mint múltkor, a november 15-én 19 órai kezdettel megrendezésre kerülő kiállításmegnyitó remélhetőleg most is tartogat majd váratlan, ámbár kellemes meglepetéseket, úgyhogy várunk mindenkit szeretettel! Aki esetleg lecsúszna az eseményről, november 27-ig megtekintheti Emese grafikáit a mozi nyitvatartási idejében.

A facebookos esemény oldalán is lehet jelezni a részvételi szándékot. Gyertek!

Kocsis Kitty fényképei valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag első pillantásra megragadták a fantáziámat, elég volt csak megnyitni a levelét. Pedig a fotók között nincsenek extra beállításokkal megkomponált, mélységes mondanivalóval operáló, vagy előre kitalált és a legapróbb részletekig kidolgozott koncepcióval rendelkező darabok. Ahogy Kitty fogalmaz saját magával kapcsolatban, ő egy hétköznapi csodagyáros. És valóban, csak hétköznapi csodákat örökíti meg, egyszerű és nagyon nőies megközelítésben. Finom, könnyed, érzékeny (sőt, inkább törékeny), romantikus, de mégsem émelyítő képek ezek, tele életigenléssel és pozitív energiával.

Szeretem az ékszereket. Ugye nem gáz, ha egy pasi mondja ezt? Persze csak módjával, leginkább gyűrű formájában, továbbá kizárólag alkalmi viseletként tudom elviselni magamon. Nem mondhatnám, hogy gyakran nyúlok a szelencémben lapuló kollekcióhoz, de az a két-három darab, ami közül válogathatok olyanok, melyek garantáltan nem köszönnek vissza más ujjakról. Hasonlóan különleges, egyedi ékszereket tervez a magyART-ban ma bemutatkozó fiatal iparművész, Borbély Viktória is.

Emlékszem, gyerekként rajongtam a képregényekért, egy ideig százával tobzódtak a polcomon a különféle idehaza megjelent változatok. Aztán ezt a szenvedélyt felváltotta más, a megújulás jegyében pedig csak az első példányok maradtak meg, gondosan becsomagolva az utókor számára. Ami megmaradt ebből az egészből, hogy még mindig külön figyelmet szentelek a jelenkori filmes feldolgozásoknak, pedig lehet, hogy többet kellene foglalkozni a kiindulóponttal, főleg, hogy a magyART-ra nem is olyan régen egy meglepően tehetséges csapat egyik oszlopos tagja, Pádár Ádám jelentkezett. A 5Panels egy magyar képregényes alkotóközösség, akik a neten publikálják agyszüleményeiket. Rövid egysoros csíkok ugyanúgy megtalálhatóak a repertoárjukban, mint hosszabb volumenű, epizodikus formátumú vagy összefüggő történetek. Legelső, Vadhajtás című kiadványunk és az eddig megjelent többi kiadvány meg is vásárolható, illetve remélhetőleg a jövőben további papír alapú kiadványok is érkeznek majd a kreatív műhelyből. A mai magyART róluk szól.