Beck Marianna eddigi élete során sokféle munkát végzett, különböző területeken próbálta ki magát, de valahogy mindig visszatért az origóhoz, amit az első szakmája jelent. Hiába tanult tovább, valamilyen úton-módon állandóan úgy alakult, hogy ez a kétkezi foglalatosság lett újra és újra a megélhetési forrása, mind fizikailag, mind lelkileg. Könyvkötőként végzett, állítása szerint akkor, amikor ez errefelé még egy nagyiparilag űzött mesterség volt, és senki nem merészkedett lelépni a kitaposott útról, hogy felfedezze az ebben a műfajban is gyakorolható önkifejezést. A mai magyART róla és szeretetből készült műveiről szól.

„Ezek HDR képek. Most ez a divat. Ronda, mint a bűn, de alibifotósoknak jól jön, mert a bénázást elfedi a hangulat”.

Ez a véleménye a HDR fotókról egy minden bizonnyal a szakmában mozgó kollégának. Mi hajlunk rá - amúgy genetikailag kódolva -, hogy elfogadjuk az észrevételt, ám, akik ismernek minket jól tudják, annyira könnyen azért nem adjuk a bőrünket! A szubjektív véleményt természetesen minden körülmények között tiszteletben tartva, ám ezzel a lendülettel vindikáljuk magunknak az ellenvélemény jogát!

Szarvák Antal amatőr, autodidakta festő, grafikus, karikaturista, mozaikkép-készítő 1976-ban született Szolnokon. 1998 óta foglalkozik az alkotással, szinte minden ága-boga érdekli a linótól az olajon át az egyszerű grafikáig (és még állati jó pólókat is tervez). Mindenben a képet a művészetet, a maradandóságot keresi. Szereti önmaga bejárni a felfedezés, és megismerés ösvényét pontosan azért, hogy az alkotásai mentesüljenek a bevált kliséktől. Szerinte ez nem mindig sikerül…Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem, ezt mindenki döntse el maga. Én akkor is vele indítom a 2012-es évet, mert képei különös hatással vannak rám!

Kisteleki Dóra grafikus, illusztrátor a Kisképzőben végezett könyvműves szakon, aztán próbálkozott a képzővel párszor sikertelenül, majd végül Kaposvár következett, ahol idén diplomázott a Kaposvári Egyetem grafika szakán. Jelenleg magánúton, könyvekből, művészektől (ha közvetve is) igyekszik fejleszteni saját magát, és úgy gondolja, még bőven van mit tanulnia. Nos, biztos így van, de én erre nem tudok határozott választ adni, mert elnézve Dóra elképesztően varázslatos, részletes és hangulatos képeit, azt látom, hogy tökéletes helyen van. Karácsony utáni, sem felébredni, sem dolgozni nem akaró hangulathoz hoztam most az ő műveit.

Táskákkal álmodó magyar tehetségről korábban már írtunk, most pedig újra előkapjuk a témát, mert Varga Zsófia művei szerintünk mindenképpen megérdemlik a figyelmet. Zsófi, aki korábban grafikát tanult az Eszterházy Károly Főiskolán, eredetei végzettségét nem tudja és nem is akarja meghazudtolni, és milyen jól teszi! Így az édesanyjától tanult fortélyokat sokkal hatékonyabban tudja a téma szolgálatába állítani, a mintavilágot pedig egyedivé formálni.

Sokat gondolkoztam, vajon milyen frappáns felvezetőt lehetne írni a mai témához. Hogyan tudnék egy olyan művészről, illetve nem mindennapi mesterségéről okosságokat mondani, akit személyesen még nem volt szerencsém megismerni, ráadásul, amivel foglalkozik, az számomra mindig is a misztikus tartomány része volt. Többek közt azért, mert egy párját ritkító biológiai folyamat nélkül e szakma valójában nem is létezhetne. Aztán néhány ide kapcsolódó cikk elolvasása után bevillant a mindenki által ismert klasszikus mese a rút kiskacsáról, és a párhuzam azonnal összeállt...

László Dorina még csak 16 éves, és korához képest – manapság szerencsére egyre több korabeli társához hasonlóan – igazán kreatív hobbit választott magának. Fotózik, és ha megtartja jó szokását, akár még sokat is hallhatunk róla. A Budapesten élő ifjú tehetség képein persze még látszik az útkeresés, hisz maga is azt állítja önmagáról, hogy minden pillanatot megörökít, ami az objektívje elé kerül, de a megvalósításban, Dorina világában van valami figyelemreméltó.

Dénes Istvánnal kapcsolatban viszonylag nehezen, bár inkább szövevényesen indult a magyARTos megjelenés tető alá hozása. Semmi rosszra nem kell gondolni, egyszerűen csak vicces helyzet alakult az egész köré. Először István két keresztnévből álló teljes neve és az ebből fakadó bizonytalanságom okozott kisebb derültséget, majd közvetlenül utána az, hogy a többszöri levélváltások alkalmával derült csak ki, nem is Istvánnal levelezek, hanem a feleségével, Zsuzsával, mert István nem rajongója a számítógépnek. Aztán később a jelenleg Új-Zélandon élő és dolgozó művész alkotásairól készült Szász Marcell fotók beszerzése hozott kisebb bonyodalmat. Nehéz szülés volt, de úgy gondolom, megérte! A rendkívül tehetséges faszobrász egyedi művei és bemutatkozása következik a folytatásban.

Mai kedvencünk egy fiatal hazai grafikus Bátori Zsuzsa, akiről a hálón meglepően kevés - vajh' miért? - a mindenki által elérhető publikus információ. Pedig eddigi munkáit átnézve szerintünk ennél ő sokkal nagyobb publicitásra van predesztinálva...

Juhász Péter az ELTE film szakán végzett, pontosabban csak fog, egy szakdolgozat választja el a diplomától. A most 25 éves tehetség 4-5 éve foglalkozik komolyabban a fotózással. A mai napig filmre fotóz, a képeket pedig saját otthonában hívja elő, amiben szerinte van némi sznobizmus, bár inkább arról van szól, hogy egy igazán „izmos” (full frames-es) digitális gépre sosem futott a keresetéből. Fotós iskolában nem járt soha, ha csak az ELTE 1-2 fotós óráját nem számítjuk bele.