Niebl Mirella aka Narcissa Grey, nagyjából 3 évvel ezelőtt érezte először, hogy tökéletesen üres az élete, és azon kívül hogy létezik, nem csinál túl sok dolgot. Az átlagos fiatalokkal ellentétben azonban ő megtette azt a lépést, amivel egy kicsit színesebbé teheti a hétköznapjait. A most 17 éves fiatal tehetség először a képzőművészetek irányába fordult, csendéleteket és portrékat készített, majd mivel erősen vonzódik az absztrakt iránt, kollázsok következtek.

Takács Viktória így mesél magáról: „A nagyim szavai csengenek a fülembe folyton: „Arany kezed van!” Bármikor varrtam, rajzoltam, festettem, kötöttem, ő így dicsért. Amikor néhány hónapja elveszítettük, úgy éreztem alkotnom kell, hogy elmúljon a szomorúság, és belevetettem magam a munkába.” Így született meg az első, a második, aztán szépen sorban, a mára már Hello Indigo névre keresztelt kollekció összes darabja.

A magyART mai vendége egy 22 éves miskolci ifjú hölgy, Darab Zsuzsa, aki a középsuli befejezése után, ugyan még a MOME fotográfia szakos hallgatója, de máris egy luxembourgi kiállítást tudhat a háta mögött. Figyelemre méltó munkáit átnézve - mi most úgy döntöttünk :) -, bizony nagy jövő előtt áll!

Balogh Írisz soha nem akart művész lenni. Nem pályázik, nincs rajta nyomás, hogy eladhatót készítsen, hogy ebből éljen. Ahogy mondani szokás jó közhelyesen, mégis súlyos igazságtartalommal: ő csak egy alkotó ember, aki abból dolgozik, ami épp a keze ügyébe kerül, arra viszont állandó késztetést érez, hogy a benne élő kreativitást kifejezze valahogy. Komolytalannak nevezi magát, műveivel nincsen súlyos mondanivalója, mindössze formai játékról, szórakozásról van szó.

A neveknek numerikus értékük is van, és ez az érték legalább annyira fontos, mint a születési dátum. A számmisztika segítségével ki lehet számítani minden név rezgésszámát, azt, hogy milyen energiát vonz magával.

A magyART ma bemutatásra kerülő tehetséges fotósa Pap Róbert. A német eredetű név jelentése: fényes hírnév...

Tipikus kezdőmondat, de tényleg így volt...Ritter Ottó már gyerekkorában is szeretett rajzolni, mára pedig abban a szerencsés helyzetben van, hogy azzal foglalkozhat, amivel mindig is szeretett volna: rajzol. A Képző és Iparművészeti Gimnázium élvégzése után, 18 évesen már a Varga Stúdióban (mai nevén Stúdió Baestarts) dolgozott szupervigyorként és karakterhackerként. Többek között például ők készítették az angolok számára a Mr. Bean animációs sorozatot. A MoME animációs rendező szakán végzett művész azóta is itt dolgozik, igaz, mint art director, a fennmaradó időben pedig különböző kiadványokat (köztük például a Dörmögő Dömötör) szokott szabadúszóként illusztrálni.

Császár Norberttel – vagyis akkor még csak Szuperapuként mutatkozott be – pár hónappal ezelőtt találkoztam, egy többedmagunkkal közös projekt miatt. Az azóta haverbloggá minősülő, remek Gyerekszoba társszerzői minőségében volt jelen, és nekem fogalmam sem volt arról, hogy nála a kreativitás nem csak a blogírásról szól. Erre már csak a magyART indulásakor sikerült rácsodálkozni, de jobb később, mint soha! A harmincas éveinek közepét taposó, számtalan egyéni és csoportos kiállítással rendelkező képzőművész, designer-grafikus, blogger, szuperapu inspiráló, egyedi hangulatú, könnyen felismerhető és beazonosítható műveiről, és persze nem utolsósorban saját magáról is nyilatkozik a folytatásban található friss és ropogós írásában.

"Magány termi az eredetiséget, a merészen, meghökkentően szépet, a költeményt, ámde magány termi a fonákot, az aránytalant, az abszurdot és a tilalmast is..."

A magyART mai főszereplője, Biró Roland alkotásait nézve önkéntelenül is Thomas Mann fent idézett szavai jutottak eszembe. A képzelet és a valóság határán izgalmasan/pofátlanul ügyesen balanszírozó, magát – találóan – képidomárnak nevező művész fotóival, kollázsaival folyamatosan jelen van a különböző hazai és külföldi galériák [Szentendre, Budapest, Debrecen, Genova és Párizs] kiállítótermeiben, de jelenleg is láthatóak művei az Utómunka című kiállítás keretén belül a Klauzál 13 galériában.

A magyART indulásakor még nem gondoltuk volna, hogy a blog életében egyszer kénytelenek leszünk alkalmazni az általunk sem szeretett és eddig sikeresen hanyagolt elő-szelekció intézményét. A jelentkezők ilyen elképesztő száma miatt azonban – fájdalom –, kénytelenek voltunk valamiféle „fuck”-rendszert bevezetni, ami persze semmiképpen sem jelenti azt, hogy rostáljuk a portfóliókat. Mindössze megpróbáljuk néhány kritérium – jelentkezés ideje, aktualitás, éppen most kiállítok, stb. – alapján ebben a degeneráltan kontraszelektált jelenben valahogy mégis szelektálni, a bátran kijelenthetem, egészen parádés mezőny anyagát. A lehetőségekhez képest ugyan próbálunk objektíven dönteni a megjelenésekről, néha azonban elgyengülünk ám mi is, és ilyenkor bizony becsusszan egy-egy szubjektív választás...

A magyART felhívás megjelenése óta közel 200 bemutatkozó levélen vagyok túl és ezek döntő többségét szinte kivétel nélkül nagy élvezettel olvastam végig, ám a mai nap főszereplőjének önmagáról írt sorai különösen mély hatást gyakoroltak rám. A Svédországban, közelebbről Göteborgban élő fiatal magyar hölgy, Imre Eszter olyan elemi szuggesztivitással beszél magáról, amibe szerkesztői hiba lenne belenyúlni, de még nagyobb vétek nem végigolvasni!