A családi mesterség átadása a népmesékben általában apa és fia között szokott megtörténni. A mi történetünk abszolút értelemben ugyanerről szól, egy kicsit azonban mégis másképp. A magyART sorozatban ma bemutatásra kerülő tehetség ugyanis egy ifjú hölgy, aki ötvös édesapja nyomdokait követve, szintén a kézművesség nehéz, de annál szebb hivatását választva készíti saját műhelyében egyedi dizájn ékszereit.

Ahogy lenni szokott, Révay Pétert már gyerekkorában érdekelte a fotózás. Sok fényképe van otthon, mert édesapja régen fotóamatőr volt. Előfordult, hogy tanítgatta a trükkökre, de végül ez a dolog valahogy abbamaradt. 2007-ben vette meg az első fényképezőgépét, és természetesen átesett az összes jellemző fotós-gyerekbetegségen. Volt szelektív korszak, agyonszaturált képek százai, kontraszt dömping, keretező kényszer és még sok-sok más is, de hát ezeken muszáj túl lenni és minél előbb magunk mögött hagyni.

Meglehetősen faramuci helyzetbe kerültem, amikor a magyART mai kiadásához válogattam a beérkezett anyagok között, végül is Törő Balázs aka Torobalára esett a választásom. A szitu ugyanis az, hogy a jelentkezés utáni rutin levélváltásokra valamilyen okból kifolyólag nem került sor. Így aztán az első és egyben utolsó tőle érkezett levélben megadott szűkös információkra, azaz két árva linkre voltam kénytelen hagyatkozni. Igazából azonban ezekkel sem jártam jobban, hiszen némi plusz kútásás után mindössze a következőket sikerült róla megtudnom...

Márton Szilárd L. Magyardécsén született, Kolozsváron nevelkedett, és idén ugyanitt sikerült befejeznie a bölcsész-alapképzést is. A 25 éves fiatal tehetség körülbelül hét éve foglalkozik a fotózással, valamint a valóság torzított, ám nem feltétlenül torz ábrázolásával. Két dolog képes kikapcsolni őt, levezetni a fölösleges negatív, illetve pozitív energiáit, ez a kettő az írás és a fényképezés: az írás segíti a részletekre való odafigyelést, a fényképezés pedig vizualizálni a részleteket. Ezek inspirálják. A mindennapokban szégyellősen megbúvó, gyakran komoly, helyenként vicces vagy ironikus, esetleg esztétikus apróságokra szeretné felhívni a figyelmet, ezeket próbálja fotóiba beleépíteni.

A Pécsi Tudományegyetemen megszerzett viselkedéselemzői diplomáját [2009] a biztonság kedvéért überelte még egy kétéves [alkalmazott pszichológia] doktoranduszi képzéssel, melynek befejezése után, az idei esztendőtől már friss péhádé [PhD] fokozattal a zsebében a PTE Pszichológiai Intézet munkatársaként kezdte. 193 cm magas. Tejjel és két cukorral issza kávéját. Kedvenc állatai a kutyák és a szomszédjai. Negyvenhármas cipőt hord, ha kell, akár lábbal is színre pörgeti [és ezt el is hisszük neki] a Rubik-kockát. Flow-junkie pszichodoki, 23 éves és Gyuricza Gergelynek hívják...

Krizsán-Keszei Zoltán 2005-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Az 1981-ben Budapesten született művész számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt éteri és egyedi festményeivel. Elemezni nem fogom a munkáit, mert baromira nem értek ehhez a feladathoz, érzékeltetni is csak annyit tudok, hogy különleges hangulatú festményei, a rajta megjelenő lények, a domináns, energikus színhasználat igen erős és hipnotikus hatással vannak rám. A legegyszerűbb utat választottam, megkértem, hogy beszéljen saját maga a művészetéről, így ez következik a folytatásban.

Kiss Emese saját állítása szerint egy 22 éves, mindig nyughatatlan lány, aki az alkotás, a grafika megszállottja. Mai napig nem realizálódott benne, hogy pontosan mivel is szeretne foglalkozni, mihez húz jobban a szíve – érettségi után ötvös szakmát tanult, majd a filmek világába vette bele magát, és operatőrként próbált érvényesülni. Mind a két szakmában örömét lelte, de a legjobban a gyerekkorból maradt rajzolás köti le a leginkább. Ha toll vagy ceruza kerül a kezébe, önkéntelenül firkálni kezd. A felület lényegtelen. A radír az ellensége.

Hollósi Gábor körülbelül 5 éve kapta meg első digitális kameráját, amit végül anyagi megfontolásból később analóg fényképezőgépre cserélt. Képi világa meglehetősen markáns, akár komornak is lehetne nevezni, de az ügyesen megválasztott témák, a főszereplővé előléptetett apró részletek inkább kellemesen melankolikus hangulatot árasztanak magukból. Számára a színek zavaróak, alkalmasak a figyelemelterelésre, ezért a formák energikusabb megjelenítése érdekében, csaknem kizárólag kontrasztos fekete-fehér fotók kerülnek ki a tehetséges 26 éves szeghalmi hobbifotós kezei közül. Munkái különösebb cél nélkül saját maga, a képeken szereplő modell és persze nem utolsósorban a néző szórakoztatására készülnek.

Miután végignéztük az általa küldött fotókat, gyorsan el is döntöttük: ez kell nekünk! Furcsa, mert igazából semmi extra nincs rajtuk, „mindössze” tiszteletre méltóan emberi témák köszönnek vissza róluk cizellált megfogalmazásban, de éppen ettől tudtak elvarázsolni bennünket. Zsuzsának azon nyomban [júl.22.-én] írtuk is, ebből bizony megjelenés lesz. Azt még nem tudjuk mikor, de lesz! Jelentem most.

A város legváratlanabb helyein ütközhet vele az ember. Arcán folyton ugyanaz a kíváncsiság, szemében ugyanaz a vallató pillantás. Mintha folyton valamiféle őrségen lenne, szüntelenül szimatol, kutat, fürkészi a távolt amögött is, amit épp fényképez. Soha nem bírál, ítéletet soha nem mond a dolgokról vagy eseményekről. Egyszerűen csak számot ad arról, amit lát és hall.

Abban a pillanatban, amint az átküldött portfolió harmadik darabjához értem, eldőlt: a magyART sorozat mai kiadásában egyértelműen őt illeti a főszerep! Bankó Roland aka Rowlend.