Takács Erika talán szégyenlősségből, talán csak azért, mert végül a levélszemétben kötött ki a válasz levelünk, nem jelentkezett vissza, pedig feltettük neki is a kérdéseinket, amikor a magyART-ban tett próbát. Vártunk, vártunk, végül úgy döntöttünk, hogy lesz, ami lesz, akkor majd szöveg, bemutatkozás nélkül tesszük közkincsé az alkotásait.

Most első alkalommal írunk meg úgy egy magyART-os posztot, hogy maga a főszereplő nem is tud róla, hiszen az egyik közeli barátja ajánlására került a látókörünkbe, így:

„Lényegében amiért írok, hogy egy nagyon kedves(és csinos) ismerősöm elképesztő ékszereket készít (egyre felkapottabb) süthető, vagy főzhető gyurmából. A fajtáját nem tudom. Egyelőre, ha minden igaz, még csak egy facebook "site"-ja van ahol a kis munkássága megtekinthető. Illetve azt hiszem van még valami kézműves blog ahol árulja ezeket. Az ismerősök körében biztosan tudom, hogy nagyon fogynak az ékszerek, de vaterán is nagyon sokat adott már el. Gondoltam divatos, kreatív, aktuális. Kérem, ha többet nem is, nézzék meg miket gyárt. Ha viszont, megtetszene önöknek, biztosan nagyon örülne ha viszont láthatná magát a Manzárd Café-n. A hölgy neve: Tóth Lívia.”

Száraz adatok nélkül csupán csak néhány érzetet kaptunk Dernovics Tamásról a jelentkezése alapján. A fiatal kreatív srác hóbortosnak tartja magát, de semmiképpen sem művésznek, maximum hobbiból űzi a fotózást és a rajzolást. Hogy ez mennyire van így és mennyire szól az önbizalomról, már más kérdés. Nekünk tetszik, amit csinál, éppen ezért jól megmutatjuk nektek így a hosszú hétvégi pihengetésekből felocsúdva.

Varga Zorán rögtön úgy kezdte a levelét, hogy nem tud magáról sokat írni. Kár, mert a 23 éves fiatal fotós munkái alapján élvezettel olvastam volna, hogy ki ő, mi ő, honnan jött, merre tart, mi az, ki az, aki inspirálja, hogyan is van ez az egész, meg különben is. Persze ilyenkor lehet azt mondani, hogy fényképei önmagukért beszélnek, de valahogy most mégis úgy érzem, hogy érdekelne a háttértörténet.

Csávás Roland Nagykunság fővárosában, Karcag city-ben éli a mindennapjait. Közhely, de tulajdonképpen már az oviban elkezdett foglalkozni a grafikával a jelenleg 22 éves tervezőgrafikus, igaz, állítása szerint akkor még általában a zsírkréta volt a „gondolat továbbító eszköze”. A nyíregyházi művészeti suliban kezdett magára lelni, ekkor váltott a különböző grafikus szoftverekre. Először képgrafikával foglalkozott, sokszorosító eljárásokkal ismerkedett, ezért is volt nagy feladat számára megbarátkozni az elektronikus képalkotással a tervezőgrafika szakon.

Bodzás Erzsébet nem maga jelentkezett nálunk. Igazából egy ajánlást kaptunk az egyik barátjától, amelyben pár kedves sort és két linket találtunk. Az oldalára kikattintva aztán egyértelművé vált, hogy róla írnunk kell. A 36 éves művészlélek, polgári foglalkozását tekintve táj-és kertépítészmérnök, aki szabadidejében a család (szerető férj, három gyerek, egy Füge névre hallgató kutya és egy lusta macska) terelgetése mellett egy egészen apró világban találja meg a kiteljesedést.

Rajnai Klára Renáta 1988-ban született Budapesten. Mint ahogy az manapság oly sok emberrel megtörténik, Klára esetében pont 4 évvel ezelőtt, egy digitális kamerával kezdődött a rácsúszás a fotózásra. Ahogy lenni szokott, első körben természetesen minden megörökítésre került, fák, virágok, tájak, csendéletek és talán még a kiskutyafülefarka is, majd szépen lassan letisztult minden.

Nem tudom legális -e a szeretet érzése egy olyan ember iránt, akit személyesen nem is ismerünk? Aki hét hónappal ezelőtt alig három sorban jelezte felénk, hogy van, és bizony ő is egy icipici csodagyáros, és fél év elteltével csak ma reggel tudtam besurranni a birodalmába? Fúúú..! Asszem ez komoly, mégis annyira jóleső dilemma! Mert a választ én már tudom..., hiszen órák óta mást sem teszek, csak tátott szájjal bámulom a munkáiról, a családjáról, az életéről készült fotókat, meg legalább ekkora élvezettel falom a szavait...!

Anna 2010 karácsonya előtt egy teljesen új életet kezdett, amikor családjával egy egészen más világba csöppenve Svájcba költözött. Azóta főállású anyaként ott neveli a lurkókat, főz, mos, takarít, és szabadidejében már ott készülnek tovább az Annaságok... :)

Mindig felcsillan a szemünk, ha a magyART-ban designerekről számolhatunk be, igaz, ez idáig ritkán fordult elő. Az okát nem tudjuk, hiszen a felhívás szerint elég széles körben várjuk a hazai tehetségek jelentkezését. Elképzelhető, hogy valamiféle önbizalomhiányról is szó lehet? Talán igen, hiszen Antal Balázs, a mai magyART-os poszt főszereplője csak „próbát tett, hátha”. És hát nagyon-nagyon jól tette, hogy jelentkezett, még akkor is, ha az elején úgy gondolta, hogy nem férhet bele ebbe a kezdeményezésbe. A válasz: de! Nagyon de! Hangosan mondom, hogy minden Balázshoz hasonló designer meghallja: DE!!! Tessék nálunk jelentkezni!

Hey, anybody out there...? Nemrég az egyik jó hangulatú magyART kiállításon lépett oda mellénk Luca, majd megkérdezte, bemutathatná-e az egyik nagyon tehetséges barátnőjét, aki magától biztos, hogy nem tette volna meg az első lépést felénk, egyszerű halandó bloggerek felé. Há' perszebólintás! Irsais pohár kézbe, kulturálisan kiéhezett népeken való keresztültüremkedés, majd megérkezés Dórához. Nem túlzunk, egy ölelgetni valóan bájos, angyali teremtés állt előttünk, aki meglepetésében megszólalni sem tudott. Aztán persze sikerült. Szépen előkerült egy mesekönyv is, benne elképesztően szép illusztrációkkal. Kérdeztük: ezeket te...? Válasz kissé zavartan, majdhogynem szemlesütve: hát én. Ezt követően meg mi jöttünk zavarba, mert értetlenül álltunk ismét, és állunk úgy általában, meg egyébként is az előtt, ha nem keresnek fel minket ilyen valóban tehetséges emberek! Hát ki ért ezt...? És jön a visszacsatolás az elsőként bekiabált kérdésre: anybody out there...?