Közel két éve - jóval a magyART indulása előtt -, hogy először írtunk róla. Az akkori poszt apropója, igaz némi csúszással az volt, hogy előző évben [2010. novemberében] a WAMP őt választotta meg a hónap dizájnerének. Nemrég levél érkezett tőle:

Egészen ritka az a pillanat, amikor egy divatfotó megragadja a figyelmem. Nem azért, mert nem jó a fotós és az általa készített kép, és nem is azért, mert mondjuk a modell és/vagy a ruha nem szép, egyszerűen csak hidegen hagynak. Azt viszont nagyon szeretem, amikor elsőre még nem esik le, hogy valójában divatfotót nézek, amikor a fotós a saját (akár merész, sőt, minél merészebb, annál jobb) elképzeléseit is dominánsan megjeleníti. Harsányi Dávid fotóiban megcsillan ebből valami, úgyhogy a mai magyART róla szól.

Körülbelül 1 évvel ezelőtt indult az önhibájukon kívül talán kevésbé ismert, de annál tehetségesebb magyar művészeket, designereket bemutató sorozatunkhoz kapcsolt kiállítássorozat. A magyART-ban idáig több mint 120 figyelemreméltó alkotóról készült bejegyzés a blogon, és bár a kiállítássorozatban Győri Zsuzska és manapság már Polgár Móni támogatásával, segítségével is csak tizenkettőnek tudtunk az első évadban az Odeon-Lloyd moziban, mostantól pedig a Castro Bistro-ban bemutatkozási lehetőséget biztosítani, a lelkesedésünk óriási. Az új helyszín felavatására, valamint az elmúlt 1 év és a kiállító művészek megünneplésére hoztuk össze közösen az „1 éve magyART” című csoportos kiállítást.

"Én vagyok, Ti vagytok.” Igen, én pont azok közé tartozom, akik vindikálják maguknak a jogot az első szavakból való véleményalkotásra! Najó, az esetek túlnyomó többsége – elismerem - gigacumiban végződik, mentségemre szóljon, vannak azért heppiendes történetek is. Önvizsgálatnak azonban se ideje, se helye nincs, vagy majd később…! Mert, most épp ez utóbbi esett meg velem! Kanyar vissza az idézethez, mely egy magyART-ra beérkezett levél első gondolatai voltak. Szóval nem értettem, a kép azonban máris kezdett körvonalazódni …aztán olvastam tovább, a radír pedig füstölve dolgozott közben, dilitelve fejemben a szavanként változó profilokat! Egészen az ismerősen csengő első Vonnegut idézetig. Nyugtassatok meg, az egóval való cinikus összekacsintás, az nem deviáns, ugye…?

Paul Mutant egy igazán titokzatos ember. Nem kérkedik a sikereivel, nem úgy küldte el a levelét, hogy „ez és ez vagyok, ezt és ezt értem el”, egyszerűen csak 1 darab képet mellékelt egy brightoni teaház faláról, ahová ő festett. Körülbelül a szöveg is annyiból állt, hogy nézzük meg, hátha. Tetszett a festmény, úgyhogy kértem, hogy írjon magáról néhány mondatban, majd félretettem a levelet, bízva abban, hogy megérkezik a válasz. Nem jött, de valószínűleg elfoglalt emberről van szó. Aztán most derült csak ki, ahogy utána kutattam, hogy bizony igazán szép sikereket ért el (külföldön) és már több kiállítást is tudhat a háta mögött.

Szabó-Lencz Péter alkotásairól itt számoltunk be korábban a magyART keretén belül. Művészetéért azóta is rajongunk, így kifejezett kérésünk volt, ha van valami újdonság a puttonyában, mindenképpen értesítsen bennünket róla. Petyka meg is tette, nem olyan régen levél érkezett, amely a legújabb festményeket, digitális grafikákat, sőt, újragondolt órákat, széket és egy szófát is tartalmazott. Lelkesedésünk hatalmas, úgyhogy most ezeket mutatjuk be nektek.

Ebben ez a legszebb, de legizgalmasabb is. Kibontasz egy a magyART-ra beérkezett mailt, végigfutod az esetek döntő többségében - mint utóbb szinte mindig kiderül -, szerényre megfogalmazott néhány sort, majd kattintasz a mellékelt linkre. Aztán a szájad marad tátva magától, csak úgy… a látottaktól! Meg ismét, és ismét… és ismét, és nem először, meg nem is utoljára a felismeréstől,  hiszen újra ott az orrod előtt a bizonyíték: a színskála két szélső értéke közötti kurvanagy szivárványpacában - nyilván tehetségtől függően -, de kódolva van mindenki sikere! Csak tudni kell játszani a pipettával…

Örömmel jelentjük be, hogy újraindul a magyART kiállítássorozat. Immár a második évadot kezdjük, és mivel sajnos az Odeon megszűnt, új helyszínen tesszük ezt. A Castro Bistro (1075 Budapest, Madách Imre tér 3.) fogadta be az offline kezdeményezésünket, amiért hálás köszönettel tartozunk a hely tulajdonosainak, és persze Győri Zsuzskának is, aki addig ment, ameddig meg nem találta a tökéletes helyszínt.

Németh Dóráról nem tudtam meg túl sokat. Jelentkezett, visszaválaszoltam – igaz, eltelt 2-3 hét a válaszomig –, de azóta, több mint két hónapja csend van. Levelében annyit írt, hogy nem tudja, hogy belefér-e a magyART-ba. Aztán kinéztem az oldalára és felmerült bennem a kérdés: basszus, pont az ilyen tehetségek kérdezik ezt?! Akik meg negyed ennyit nem tudnak, bőszen döngetik a mellüket, hogy ők milyen faszák, meg elvárásaik vannak. Fordítva vagyunk bekötve...

Zólyomi Gábor jóformán előbb kezdett rajzolni, mint járni. Na jó nem, de állítása szerint körülbelül két-három éves kora óta foglalkozik rajzolással. Mindig! Bármilyen feladata vagy kötelezettsége volt, ő inkább rajzolt. Így teltek el az iskolai évei is, de ahogy ő mondja, egyáltalán nem bánja, hogy így alakult.