Kozma Andi képeiből árad valami, amit leginkább életörömként, a boldogság vibráló színkavalkádjaként lehet leírni. Sőt, tulajdonképpen ez a lényeg, az, hogy kicsi képesszenciákból, kicsi kiragadott képkockákból ráfolyjon valami pozitív az arra fogékonyakra, ebben a monokrómmá szürkült világban.
És mindezt teszi úgy, hogy a fentiekben röviden összefoglaltak nem kulminálnak sem giccsben, sem valamiféle rosszul értelmezett romantikában. Nem negédes, és nem régimódi. Modern, dinamikus és sokszor igenis tárgyilagos. Csak annyira egyszerűsít, csak annyira bontja szét a részleteket, hogy azok lendületet adjanak mondanivalójának.
Kecsesen, kecses egyszerűséggel használja a betűket is. A képcímek egyértelmű de nélkülözhető elemei az alkotásoknak, akár egy képregény paneljein. És ha már ennél a popkulturális párhuzamnál járunk… Ezek a szépen csomagolt üzenetek, bár közhelyek, mégis betalálnak, mégpedig a felismerés, a viszontlátás örömével. Segítenek rácsodálkozni, hogy igen, ilyen egy péntek, ilyen a szerelem, és igen, ezek fűszerezik meg az életet.
Persze ez csak így, nagy vonalakban igaz, durván felvitt ecsetvonásokkal, áthallásosan elnagyolt formában...
