Amannal (Szebenyi Dáviddal) először a Manzárd Café akkor még csak rovatként működő magyART-jában találkozhattatok még pár évvel ezelőtt. Már akkor látszott, hogy ez nem csak egy rövid fellángolás. Azóta sok dolog történt vele, és kíváncsi voltam, most hol tart. Nem volt egyszerű elcsípni, hiszen mint kiderült, azóta több lábon áll, mint amennyi van neki. :) Egy energikus, folyton tenni vágyó sráccal beszélgettem, aki egyszerre tanul, dolgozik, és emellett egyre stabilabb a zenei karrierje is. Alább kicsit bővebben olvashattok róla.
Sokan Amanként ismernek, honnan ered ez az elnevezés?
Volt egy játékfigurám, aminek a A-formája volt, ezért lett A-Man. Később megtudtam, hogy ez egyben egy indai név is, hindi és punjabi nyelven a jelentése “béke”.
Hogy indultál el ezen pályán?
Gyerekkorom óta rajzoltam, aztán az iskolás években fedeztem fel a street art nyújtotta vizuális szabadságot. Eleinte barátaimnak, osztálytársaimnak kezdtem el rajzolni, matricákat tervezni. Ezekből ragasztgattam ki szerte a városban. A digitális technikák után egyre komolyabban foglalkoztam rajzolással, aztán jöttek kisebb-nagyobb megrendelések és lassan hobbiból hivatás lett.
Mit csinálsz jelenleg?
A MOME-n tanulok tervezőgrafikát, mellette freelance grafikusként dolgozom, folyamatosan jönnek munkák, megrendelések.
Honnan merítesz ötleteket a munkáidhoz? Ki vagy mi inspirál?
Bármi tud inspirálóan hatni rám. Az utcán a falakra rajzolt dolgok, álmok, barátok és persze az internet. Behance-en mindig lehet találkozni új emberekkel, azok munkáival, amikből folyamatosan lehet ihletet meríteni. A kezdetekben Keith Haring munkái erősen hatottak rám.
Hol találkozhatunk a munkáiddal?
Rododendronban vannak megvásárolható munkáim. Society6 webshop-on szintén elérhető vagyok. Olykor a városban felbukkan egy-egy régebbi matricám is. Soundcloudon Monolit Music néven barátommal, Riederauer Dániellel közös deep-, tech-house, minimal és techno projektünk fut. (Aman egyébként a Facebookon és a YouTube-on is megtalálható.)
Mik a további terveid?
Az egyetemet befejezni, mindenképp. Az utolsó évben esélyes egy Erasmus program is. Talán MA-n folytatnám a tanulást, de ez még kialakul, hátha addig jön egy visszautasíthatatlan állás lehetőség. :) Egy nagyobb szabású teljesen manuális sorozatom is van készülőben. Addig is kézműves technológiával kísérleteznék szívesen, valami olyat alkotni ami nem sokszorosított eljárással készült.