magyART

Facebook Tumblr Twitter Instagram

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra
Keserédes cukiságok – Klement Csaba

Keserédes cukiságok – Klement Csaba

›
Keserédes cukiságok – Klement Csaba

2015/3/27 : Oto Jr. komment

forditott_csabi.jpg

Keserédes cukiságok, ezzel a két szóval tudnám jellemezni Klement Csaba animációs gifjeinek tartalmát. 2012-ben végzett a MOME animációs szakán, és életének mozzanatait rajzolta meg rövid kis történetekben – vagy ha úgy tetszik –, történet füzérekben, és rakta fel saját tumblr oldalára. Sikertörténetről beszélünk, hisz mára, 2015-re a gif-művészek neves tagjaként tartják számon, mondhatjuk most már világszerte.

01.gif

A szerelem és a magány esszenciája vegyül el sokszor „giffer” Csaba szösszeneteiben, ám ezek leképzésében annyi báj, és nem kevés cinizmus van, hogy az ember inkább jó kedvre derül, mintsem elszomorodik a képek láttán. A recept – Csaba bevallása szerint – többek között azért is működik, mert magunkra ismerhetünk ezekben a rövid szituációkban, ahol központi téma még az állatok, a film, a zene és számos olyan téma, amik behálózzák Csabi mindennapjait.

02.gif

Visszatérve kicsit a kezdetekre: Csaba az egyetem elvégzése után saját kedvtelésére „rajzolgatott”. Ami az eszébe jutott azt lerajzolta, és kitette saját tumblr oldalára. Az eleinte rövid animációkat felváltották a gif-képek illetve gif-sorozatok. A világhálón számos olyan formáció, fórum alakul, akik gif-eket gyűjtenek össze innen-onnan egy csokorba az oldalukra. Ilyen formáció volt a Giphy is, akik egyszer csak ráklikkeltek „giffer” Csabi oldalára, és teljesen beszippantotta őket a görkorcsolyázó unikornisok, dinók és más pikáns figurák világa; olyannyira, hogy felkérték: készítse el a csoport tagjainak portréit saját stílusában – ami azóta is cég oldalán virít, soha véget nem érő élő tablóként.

01_1.gif

Innen datálhatóak a komolyabb megrendelések, melyek külföldről és hazánkból egyaránt megtalálják Csabát, és saját bevallása szerint „azóta sincs megállás”. Olyan cégeknek készített, illetve készít hír illusztráció gyanánt rövid loop képsorozatokat, mint a Fox Entertainment. Itthoni berkekben hasonló netes felfedezésnek köszönheti, hogy rendszeresen gyárt a Comedy Centrálnak vicces, olykor szarkasztikus rövid spotokat. 2014-ben rajzai bekerültek a méltán elismert Pictoplasma rajzlexikon válogatásába, illetve egy alternatív filmplakátját beválogatta a Short list magazin az év legjobb 10 alternatív filmplakátjai közé.

Gratula, Csabi, további jókat kívánunk!

Klement Csabáról Arató Vivien készítette a portrét.

 


Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész, designer, kreatív ember vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!


 

01.jpg

02_1.gif

02_2.gif

03.gif

03.jpg

03_1.gif

04.gif

04.jpg

05.gif

05_1.gif

05_2.gif

06.gif

06_1.gif

07.gif

08.gif

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Elindult az ANUKA gyermek design márka Elindult az ANUKA gyermek design márka
  • Újra itt az ékszerek Éjszakája! Újra itt az ékszerek Éjszakája!
  • Újabb akvarellcsodák a Vajdaságból – Penovác Endre Újabb akvarellcsodák a Vajdaságból – Penovác Endre
  • Fürdőzz a művészetben - Art Market Budapest 2016 Fürdőzz a művészetben - Art Market Budapest 2016
  • Kültér? Az sem akadály! Időjárásálló babzsákfotelek a Blup!-tól Kültér? Az sem akadály! Időjárásálló babzsákfotelek a Blup!-tól
süti beállítások módosítása
Dashboard