Végre újra itt az alkalom, hogy jól megfürödjünk a művészetben, hiszen ma nyílik az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Art Market Budapest, amely a Design Hét Budapest mellett a másik leginkább várt esemény számunkra minden ősszel.
Az Art Market Budapest, Kelet-Európa vezető és Európa egyik számottevő kortárs képzőművészeti vására. A legnagyobb Magyarországon megrendezésre kerülő művészeti kiállítás több mint húsz ország közel száz kiállítójának standjain ötszáznál több művész több ezer alkotását mutatja be a budapesti Millenáris kiállítási épületeiben és parkjában.
Az évente megrendezésre kerülő négynapos esemény iránt tovább nőtt a nemzetközi érdeklődés, a korábbi években reprezentált országok száma ezúttal újabb, tengerentúli kiállítókkal is növekszik. Az Art Market Budapest eddig közel 99 ezer vendéget fogadott, hamarosan tehát százezredik látogatóját várja számos különlegességgel.
Egyebek mellett POLISH(ed) elnevezéssel egyedülálló gazdagságban mutatkozik be az idei kiemelt vendég Lengyelország. A hihetetlenül gazdag szabadtéri kiállítás az oronskoi Lengyel Szobrászati Központ együttműködésével valósult meg. A 16 lengyel művész monumentális alkotásait bemutató kiállítás alkotói között megtalálható néhány klasszikus, közülük a legismertebb Magdalena ABAKANOWICZ, aki egyben az Art Market Budapest 2016 díszvendége, de a közép-és fiatal generáció képviselőivel is találkozhatunk. A figuratív és absztrakt szobrok, objektek és interaktív installációk közül számos kifejezetten az Art Market Budapest 2016 keretében létrejövő kiállításra készült. Az alkotások különböző értelmezési- és látásmódokat reprezentálnak: a pacifistától az ökológiai, a kontemplatív, az utópikus vagy a szociológiai megközelítésen keresztül a poszt-konceptuálisig. Adam GARNEK Turbine, Krzysztof BEDNARSKI Brahmaputra, Maciej ALEKSANDROWICZ Look around és Marek ROGULSKI Dice című alkotása egyaránt interaktív kompozíció. A műtárgyak bronzból, acélból, fémlemezből, szintetikus gyantából készültek; a szobor, mint műalkotás művészi megközelítésének sokféleségét mutatják be, amely egyébként kifejezett célja a vásár sCULTURE szekciójának.
Visszatér a Berlin galériáit bemutató kiállítási program. Az ART FROM BERLIN programnak köszönhetően a külföldi gyűjtők és művészetkedvelők betekintést nyerhetnek a berlini galériák és művészek által aktuálisan képviselt művészeti tartalmakba. A helyszínen létrejövő kiállítási blokk egy BERLIN LOUNGE létrehozásával egészül ki, ahol az érdeklődők számtalan, a német főváros kortárs galériáival, szervezeteivel és múzeumaival kapcsolatos információhoz juthatnak hozzá.
Négy kontinens kiállítóiból válogat a vásár Art Photo Budapest nevű fotószekciója, valamint a világhírű díszvendég Magdalena Abakanowicz szoborkompozíciója is látható lesz a három kamionnal Budapestre érkező szoborparkban.
A Budapest Fővárossal kialakított stratégiai partnerség, illetve a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal tovább mélyülő szakmai partneri kapcsolat jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az Art Market Budapest idején fővárosunk Európa legvonzóbb kortársművészeti fesztiválvárosa legyen. Az Art Market Budapest által szervezett több mint ötven kísérőesemény közül olyan elemek, mint például a Pieczynski Gyűjtemény lengyel avantgárd anyagának egyedülálló kiállítása vagy David Seymour ’CHIM’ fotókiállításának világpremierje önmagában is figyelemreméltó nemzetközi művészeti csemege, és ha mindezt hozzáadjuk a CAFe Budapest több száz eseményéhez, máris érthető, miért kihagyhatatlan úti cél 2016 októberében Budapest az igényes művészetbarátok számára.
Az ingyenesen látogatható Art Market Budapest október 13–16. között várja az érdeklődőket a Millenárison. Érdemes lesz kilátogatni, ebben biztosak vagyunk!