Idén szeptember 23. és október 3. között ismét megrendezésre kerül a Design Hét Budapest, mely 2016-ban az ember és a design közötti kapcsolatrendszer sokrétűségét állítja középpontba.
Idén szeptember 23. és október 3. között ismét megrendezésre kerül a Design Hét Budapest, mely 2016-ban az ember és a design közötti kapcsolatrendszer sokrétűségét állítja középpontba.
Tavaly nyáron nagy érdeklődéssel figyeltem és követtem a Koós Pál által vezetett MOME-s kurzust, amelyben az akkor elsős formatervező hallgatók tárgytervezési gyakorlatának eredményeit mutatták be. A feladat, személyre szabott napszemüvegek készítése volt.
Szentirmai-Joly Zsuzsanna textiltervező iparművész, a Laokoon szövet feltalálója. Formatervezési nívódíjjal is elismert találmánya attól különleges, hogy a szövet vetületei el tudnak csúszni egymáson, így az egyszerű téglalapszabású szövet szabás nélkül formálható, játékosan, a felhasználó számára szabadon variálható módon.
Egyik ismerősöm osztotta meg Facebookos üzenőfalán a Hungarophilia oldalát. Első pillanatban még nem keltette fel a figyelmemet, de miután egyre többen tették ugyanezt a barátaim közül, végül kattintottam. Nem bántam meg a dolgot, hiszen a magyar történelmet megelevenítő humoros designkütyü-koncepciókon, többek közt a Búvár Kund-merülőforralón, az Országház-gyümölcsfacsarón és barátaikon akkor is cinkos röhögés tört volna fel belőlem, ha ellenkezem. Érdekelni kezdett a végtelenül ötletes projekt, főleg azután, hogy sok gyanús körülmény lengte körbe az egészet.
Imádom a felfedezés élményét, amikor azt érzem, hogy valami nagyon különleges dologra leltem, amikor elönt az izgalom a látottakkal, hallottakkal kapcsolatban, amikor azt érzem, hogy a legszívesebben azonnal világgá kürtölném, hogy mindenki, de legalábbis a művészet és design iránt érdeklődő emberek figyeljenek oda arra az adott dologra, mert mindenképpen megérdemli. Ilyen élményben volt részem Kele Fodor Ákos levelében találtakkal kapcsolatban.
Bár még javában tart a Budapest Art Week, nem árt előre gondolkodni, hiszen két hét múlva hétvégén újra megrendezésre kerül a Bartók Béla Boulevard – Eleven Tavasz című összművészeti fesztivál.
Minden olyan eseményt szívesen támogatunk, amely ráirányítja az emberek figyelmét a művészetre és designra, úgyhogy örömmel hívjuk fel a figyelmeteket a BudapestArtWeek című, idén első alkalommal megrendezésre kerülő programsorozatra. A BudapestArtWeek a leírás szerint új lendületet, iránytűt kíván adni a képzőművészet kedvelőinek, esszenciális kiegészítőjeként a Budapesti Tavaszi Fesztivál klasszikus művészeti programsorozatának.
Pár évvel ezelőtt egyik barátnőnk önkéntesként dolgozott a Budapest100 elnevezésű eseményen, ő hívott minket, hogy nézzük meg a 100 éves budapesti épületeket, ahol a lakók az esemény alkalmából jó szívvel, tárt karokkal, különböző finomságokkal és érdekes programokkal fogadják az érdeklődőket. Olyan élményben volt részünk, amelyben azelőtt soha, betekintést kaptunk az adott épületek legrejtettebb zugaiba az elmesélt történeteken és a megtett lépcsőfokokon keresztül.
Ebben az évben az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek minket, a Manzárd Café és a magyART blogokat, hogy legyünk a médiatámogatói az OtthonDesign kiállításnak, ezen belül is a Magyar Design szekciónak, amely felkérésnek természetesen örömmel teszünk eleget!