Animációs rovatunk következő interjú alanya Huszár Dániel. Dani azon kevés animációs művészek közé tartozik, aki báb animációkat is készít itthon.
O: Egyetemre jártál a MOME-ra, ott a vizuális kommunikáció animáció tanszékére. Ugye itt több animációs stílust tanultatok, s te, ha most megnézzük a munkáidat, inkább a báb film irányába mentél el. Azt mondják, ez nem egy könnyű műfaj, talán azért sem, mert itt „nem elég csak kirajzolni magadból a művészetedet”, hanem komoly makett építő, illetve extra türelem skillekkel is kell, hogy rendelkezz. Miért pont báb, van valami meghatározó élmény a múltadból, ami ebbe az irányba vitt? Csak azért teszem fel ezt a klisés kérdést, mert történetesen ez a műfaj ritka itthon.
D: Gyerekkoromból nem rémlik…a gyurmafilmek kimondottan nyomasztottak, inkább Mézgás voltam, mint Mekk Mesteres. Az egyetem alatt volt pár tárgy animációs munkám, de ott is inkább a 2D vonzott.
O: A diplomamunkád is báb animáció volt. Elég ritka hogy valaki ilyen projektbe vágja a fejszéjét, hisz rengeteg türelem, meg idő kell ehhez a technikához.
D: 2005-ben Párizsban a Pompidou Központban láttam egy installációt, egy kulcslyukon keresztül lehetett benézni egy miniatűr térbe, ahol egy elhagyatott biliárdterem állt. Ennek az atmoszférája indított be és késztetett rá, hogy térben hozzak létre valamit, aminek következménye a diplomamunkám volt és a kapcsolat a báb animációval. Mint "alkotó vízionárius" vágtam bele a projektbe, de nem volt különösebb előképem, szakmai hátterem. A lelkesedés megvolt, a díszlet és a karakterek elkészültek, de arra nem volt rálátásom, hogy a gyártási folyamatok milyen költséggel és összehangolt szervezéssel járnak, hogy mekkora stábot és időt igényel az a minőség, amit magamban elképzeltem. Egy ideig menedzseltem, producerekkel, szponzorokkal tárgyaltam, de a nagy áttörés elmaradt. A film azóta parkolón, tovább kellett lépnem, de nagyon hasznos tapasztalatokat szereztem.
O: Meddig tart egy ilyen jellegű film elkészítése?
D: Legutóbb a Mastercard számára készített bábanimációs reklám nagyjából két és fél hónap alatt készült, ebből 2 hét volt a sztorifejlesztés, 4 hét előkészítés (karakterek, díszlet, storyboard) és 4 hét forgatás, utómunka. Rohamtempóban.
O: Mik voltak a buktatók, ha egyáltalán voltak. Hányan és milyen emberekkel dolgoztatok a filmen?
D: A stáb hasonló az élőfilmes stábhoz, azaz a rendezőn, gyártásvezetőn túl kell világosító, operatőr, építész, illetve a színész munkáját a bábanimátor látja el. Az ő munkájukon múlik, hogy az addig csak elképzelt karakter kifejezésre jut-e? A rendező beleszól, eljátssza, újra veteti, de frame by frame átlátni és döntéseket hozni egy-egy mozdulatsor animálásánál komoly koncentrációt és fantáziát igényel. Az említett fimben Papp Károly Kása volt a mágus, aki mint sokszor már lelket öntött a figuráimba. Az animátor munkáját és az egész gyártást nagyban megkönnyíti, ha jól elő van készítve a projekt. A képes forgatókönyv, a jelenetek időzítése, a bábok és a díszlet felépítése, mozgathatósága, a kamera, fények rögzítése. Fontos, hogy minden centire ki legyen találva. Persze a legideálisabb helyzetben is mindig akad olyan szitu, amikor improvizálni kell, ha nincs nálad Black Tape akkor elvesztél...
O: Jó pár munkád látható a televízióban is, mint az A38 openje, illetve az M2 gyerekcsatornán is láthatunk általad designolt, megálmodott gyerekműsort. Ezek más technikával készültek?
D: Igen, valójában bármennyire is élvezem a bábanimációs technikát, mindig azt vallottam, hogy az adott feladatra kell kitalálni, hogy milyen látványt és technikát alkalmazz. Persze más, ha valaki mint autonóm művész egy saját univerzumot épít fel, de mint alkalmazott tervező, tudnod kell idomulni a megrendelés körülményeihez. A másik szempont pedig a költségvetés és az idő, ami szintén befolyásolja a gyártást.
O: Az A38 hogy jött?
D: A hajó által készített koncertfelvételek rendezője jó barátom és ismerte a munkáimat. Hozzám közel állt az a látványvilág, arculat, amit Nagy Norbert és Tóth Andrej épített fel a plakátjaival. Így adta magát a helyzet és létrejött a fúzió, aminek sikerén felbuzdulva a hajó évekkel később újrarendelt egy szériát.
O: Mi a helyzet az M2-es gyerekműsorral, nekem nagyon bejött, mert itthon magyar gyártásban ilyet nem láttunk még, hogyan épül fel egy ilyen projekt itthon?
D: Az M2-es gyereksorozat felkérés komoly kihívás volt. Először mint karaktertervezőt kerestek meg egy élőszereplős bábfilmhez. Aztán a koncepció átalakult, csavartak egyet rajta, az élőszereplős bábos részt greenbox-ban vették fel, amikhez animált hátteret rendeltek, plusz 2D animációs betétekkel egészítették ki az egyes részeket. Ezen a ponton elkezdtem telefonálgatni. Addig leginkább egyedül dolgoztam és viszonylag gyorsan fel kellett építenem egy kisebb stábot, infrastruktúrát és nem utolsó sorban egy olyan koncepciót ami gyártható és felelősségteljesen szól az adott korosztályhoz. Aztán a pályázat nyert és elkezdtük a gyártást. Több író tollából származnak a könyvek, rövid 3-4 perces epizódok. A valós bábokat és jeleneteket más stáb gyártotta, mi az animációért és a virtuális hátterekért feleltünk, ezeket szerettük csinálni és sok jó visszajelzést kaptunk. Jó kezdeményezés volt és színt vitt az olcsón vásárolt műsorcsomagok, illetve a százszor ismételt sorozatok áradatába.
O: Van esély arra, hogy új tartalmat gyártsanak az új generáció művészemberkéi a gyerekcsatornára, illetve hogyan lehet egy ilyet megfinanszírozni ma itthon? Mert ugye ott mennek a régi klasszik magyar animációs sorozatok, mint a Pom-pom, Vízipók, vagy a Mézga család, de nyilván a mai gyerekeknek lehetne kicsit frissíteni is a kínálatot magyar oldalról.
D: Volt egy erős kezdeményezés az M2 felől akkoriban, de sajnos, ahogy lenni szokott, kisebb átrendeződés történt és visszaálltak a biztonságosabb és vélhetőleg olcsóbb modellre az említett csomagok és régi sorozatok ismétlésére. Ettől függetlenül az MTVA által kiírt pályázatokon sorra szerepelnek és sok esetben támogatást nyernek fiatal, friss alkotók animációs rövidfilm és sorozat kategóriákban, amely erősen motiválja a szakmát és állandó munkát jelent sok embernek. Nyilván a bizottság szem előtt tart közszolgálati szempontokat, emiatt nem lehet nagyon elszálldosni, de megvan a lehetőség, hogy normális költségvetésből kifejlesszél és megvalósíts egy filmtervet. Régebben ezek fiókba kerültek. Egész estés animációs terveket pedig a Filmalap támogat, aktuálisan úgy tudom két film van gyártás alatt és egy sztori fejlesztés fázisban.
O: Két gyereked van, mesélsz nekik, mennyire inspiratívak a munkádban?
D: Igen, persze, folyamatosan mesélni kell nekik. Ráadásul úgy, hogy ha valami sántít a sztoriban vagy hiányzik a kellő fordulat rám szólnak. Meg persze van a „bábozz apa!” Kiosztanak random karaktereket, egy zsiráfot és egy polipot, amiből valami értelmeset kell összehoznom. Közben viszont olyan tiszta meglátásaik vannak és asszociációik, amiktől tényleg beindul az emberi fantázia.
O: Általános beszédtéma a fiatal szülőknél, hogy mit szabad, és mit nem szabad néznie a gyereknek a képernyőn, nálatok mi a műsor?
D: Ez nem könnyű szitu, főleg azért mert annak, aki otthon van a gyerekkel nagyon sok az állandó jelenlét és igényli, hogy néha nyugi legyen. Például hogy ebédet készítsen nekik. Ezért néha jól jön egy mese ami leköti ideig-óráig. Nyilván próbálunk szelektálni, de mivel nem ülsz mellette (ez a lényege) gyakran csúszhat be olyan, amit nem akarsz. Reklám, youtube surf, stb. Ugyanakkor nagyon jó nézni az arcukat egy-egy mese közben, látni, hogy mennyire beleélik magukat. Bírják a régi meséket is és bírják az újakat is. A technikai fejlődés annyit változtatott a mai gyerek igényein, hogy finomabb mozgást és jobb képminőséget preferál, esetleg belenyúlhasson, legyen valami interakció. Amúgy ők is azt kedvelik, amiben szerethetőek a karrakterek, van történet vagy varázslatos a látvány. A Kis vakond vagy a Peppa továbbra is lenyomja a 3D-s furán texturázott, tömeg nélküli színes lényeket.
O: Na, szuper gondolatok, köszi Dani, annyit még árulj el, hogy a jövőre nézve mik a tervek?
D: Néhány éve létrehoztunk egy stúdiót, ami főleg projektalapon működik, változó stábbal, szerteágazó tevékenységgel. Krakout névre hallgat, ami egy régi C64-es játék volt. Az animációs munkákon túl a bátyám Huszár Péter, mint forgatókönyvíró tevékenykedik, de kooperálunk a Binaura tagjaival, a MOME animáció tanszékével, ahonnan más alkotók is beülnek akár hosszabb időre ötletelni, történetet fejleszteni. Általában több ötletet is futtatok magamban, várom az alkalmat, próbálom megtalálni a megfelelő kontextust nekik. Sokszor átalakulnak vagy fiókba kerülnek, de igyekszem megvalósítani minél többet. Most egy sorozat tervvel pályázunk, ami szintén a fiatalabb rétegnek szól és remélhetőleg nagyon trash lesz.
Alant a link, amin vannak még videók:
Cheers, Oto
Portréfotó: Arató Vivien