Istenadta tehetség volt. Jancsó Áron grafikus és tipográfus fiatalon, tragikus hirtelenséggel hagyott itt bennünket nemrég, hatalmas űrt hagyva maga után. Többen úgy gondoltuk, hogy méltó volna megemlékezni Áronra egy cikk formájában, de mivel én személyesen nem ismertem őt, ezért egy jó barátomat kértem meg - akit személyes barátság fűzött Áronhoz -, hogy meséljen róla és a kapcsolatukról.
Először Áron Édesapját ismertem meg, így általa már hallottam Áronról, de akkor még nem tudtam pontosan mivel foglalkozik, csak később, egy kiadványban fedeztem fel a munkáit és jöttem rá, hogy tulajdonképpen közvetve már ismerem őt. Aztán, ha jól emlékszem négy évvel ezelőtt találkoztam vele először személyesen egy közös művészeti projekten a Hegedű utcai Tűzraktérben, ahol neki egy tipós kiállítása volt, én pedig élőben festettem. Amikor jöttem ki a kiállításról, egyből felismertem mert nagyon hasonlított a faterjára és megszólítottam, hogy "Szia! Te vagy az Áron?", aztán bemutatkoztam neki és mondtam ki vagyok, mivel foglalkozom. Kiderült, hogy ő is ismerte már korábbról a munkáimat, szóval nagyon örültünk egymásnak, hogy végre személyesen is találkozunk, és ott helyben meg is beszéltük, hogy összefutunk valamikor egy hosszabb beszélgetésre – ami aztán mégsem jött létre valamiért. Mégis ez az első találkozás olyan volt Áronnal, mintha már ezer éve ismertük volna egymást.
Amikor igazán közel kerültem hozzá, az három évvel ezelőtt volt a Telepen, a Vans kiállításon. A megnyitón sokat beszélgettünk, nagyon jó volt a hangulat, sörözgettünk, poénkodtunk és igazából én ott beszélgettem vele masszívan utoljára, mert utána már annyira sok melója volt neki is meg nekem is, hogy nem volt időnk arra, hogy csak azért üljünk le, hogy beszélgessünk. Persze ezután is gyakran találkoztam vele a városban, már akkor is sokat bringázott, és amikor összefutottunk, mindig váltottunk pár mondatot, ki-mivel foglalkozik épp.
Azért is érintett mélyen, amikor megtudtam, hogy meghalt, mert amikor valakit úgy ismersz, mint ahogy én őt, hogy nem felületesen, de mégsem annyira mélyen, mint egy nagyon jó barátot, akkor kérdések maradnak benned, hogy miért nem találkoztál vele többet, miért nem hívtad fel, hogy menjetek el ide-oda, kiállításra, vagy akármi. Szóval ezeket is sajnálom, mert azt hittem, van még időnk, de legfőképp azt sajnálom, hogy egy ennyire tehetséges fiatalember, mint az Áron, elmegy, és bár nem volt közeli jó barátom, mégis az emberi mivoltának köszönhetően mélyebb kapcsolatom volt vele, mint sok más cimborámmal.
Áron egy végletekig szerény ember volt, aki soha nem büszkélkedett sem a munkáival, sem pedig a sikereivel, mindig mindent úgy kellett kihúzni belőle. Például amikor megtudtam, hogy bekerült a Forbes magazin „30 sikeres magyar 30 alatt” listájába és gratuláltam neki, még ezt is úgy kezelte, hogy „hát igen, engem is meglepett, nem gondoltam volna” - pedig számíthatott volna rá, mégsem verte nagydobra. Ő soha nem tekintett magára úgy, mint egy hatalmas egyéniségre a szakmában, pedig már akkor az volt, és simán lehetett volna egy nagyképű, megától elszállt ember, mert megtehette volna. Mégsem tette, mert ő másmilyen ember volt: egy igazi, régi vágású jóember, akinek jósága, kedvessége és hitelessége párosult egy isteni tehetséggel.
Áronnak nagyon-nagy neve volt a szakmában, akit magas szintű tipográfusok tartottak számon. Valamilyen szinten zseninek számított a szakmában és kimagaslott a korosztályából, de inkább külföldön volt híres, mint itthon, és mivel sosem reklámozta magát, kizárólag a saját műveinek az erejével kommunikált, ezért az átlagember, vagy aki nem volt benne ebben a szűk tipográfus-grafikus szakmában, az nem ismerte őt. Ő az a típusú ember volt, aki maximális alázattal állt ehhez a szakmához, aki nem a címkéket, hanem a minőségi munkákat gyűjtötte és nagyon sokszor csak a saját kedvtelésére csinált dolgokat, mint például a betűtípusai, amik egyszerűen gyönyörűek. Ha megnézed, akkor láthatod, hogy nagyon érett munkái voltak és az volt benne a szenzációs, hogy olyan alkotásai és a betűtípusai voltak, mintha egy 50-60 éves kiforrott tipográfusnak a munkáit látnád. Egy olyan különleges formai világot képviselt Áron, amit nem lehet imitálni. Annyira elegáns, letisztult és finom dolgai voltak, amiket lehetetlen utánozni, mert ezek vele született művészi adottságok voltak. Mindemellett trendszetter is volt, aki valamilyen szinten befolyásolta a divatirányzatot, de sosem azért csinált dolgokat, mert az épp menő volt, hanem mert belülről jött. Persze figyelemmel kísérte a kortársait és az aktuális divatot, de sosem állt be a sorba. Csak ment fölfelé szépen a saját kis Mount Everestjére és mindig lépte a kis szinteket. Mindig csak felfelé tekintett a művészetében, mi az, amitől jobb lesz, mi az, amitől szebb lesz és soha nem nézett oldalra.
Nyugodj Békében Áron!
1986 - 2015
Válogatás Jancsó Áron munkái közül:
Qualto Typeface
Ogaki Typeface
Custom Lettering
Logotypes
Kuretake Pens
Egy Magyar Regény
Hello Punnany
Possibilities Of A Lowercase g
Ghetto Organ
Letraset
Félicette
Jancsó Áron munkáit és portfólióját az alábbi oldalakon tekinthetitek meg:
Béhance | Flickr | aronjancso.com
© Jancsó Áron
