Pápai Lilla fiatal hazai ruhatervező 2014 ősz/téli debütáló kollekcióját elismeréssel fogadta a szakma és az igényes, öltözködésre érzékeny vásárló közönség. A fiatal brand tervezője nevét viseli, aki továbbgondolva korábbi inspirációit, megalkotta 2015 tavasz/nyári kollekcióját. Megőrizve a jellegzetes kötött mintavilágot, új jelentéssel ruházta fel előző "Közelebb" kollekciójának inspirációját. A dinamikus sötét-világos kontraszt markáns vonalait, most lágy pasztell, valamint élénk színekkel oldotta fel.
A debütáló kollekció
Az első pillanatot sokszor elnagyoltan kezeljük. Megállapításaink felületesek, ítéleteink elhamarkodottak, következtetéseink rutinszerűek. Kapkodva, kontúrok mentén ismerkedünk a világgal, és abba a hamis képzetbe kergetjük magunkat, hogy előttünk már semmi sem titok. Pápai Lilla ruhatervező debütáló kollekciója arra ösztönzi a közönséget, hogy hagyjuk el ezt a felületességet és figyeljük meg közelebbről a részleteket.
Kollekcióján keresztül egy olyan nőt mutat be, aki erős, nagyvonalú, határozott. Messziről! Közelről azonban sokkal több ennél; gyengéd, figyelmes és megigéző. Itt nem elég a szemeddel figyelni, hogy mindent láss, az érzékeidre lesz szükség. Az öltözékek rengeteg titkot, váratlan meglepetést, apró részletet rejtegetnek. Gyere közelebb és fedezd fel…
"Már az első gondolatoknál határozott elképzelésem volt arról, hogy milyen nőt szeretnék megjeleníteni az öltözékekkel, úgyhogy a kihívás az volt, hogy megtaláljam az erre reflektáló és legexpresszívebben megjelenítő forma és mintavilágot. Emellett fontos volt számomra, hogy ebben a kollekcióban egy olyan világot hozzak létre, ami ad egy kis betekintést az én személyemre és a tervezői hozzáállásomra is."
Közelebb kollekciója gyönyörű, kötött ruhadarabokat vonultat fel. Lilla mindig is szerette a kötött anyagot, ahogy beköszöntött az ősz, elindult, hogy találjon magának egy olyan pulóvert, ami egyedi, jó minőségű fonalból készült és nem a megszokott kötésminták köszönnek vissza rajta. Miután sokszor nem találta meg az igazi darabot, úgy döntött, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, kötött ruhatervező szakán majd ő megalkotja a számára tökéletes ruhákat.
"Kihívást jelentett, hogy vajon én mit tudok kihozni ebből a technikából. Emellett, számomra a minta és a formaalakítás mindig is elválaszthatatlan volt egymástól, a kötött ruhatervezésben pedig a technológiának köszönhetően ezek szerves részei egymásnak."
A Közelebb kollekció plusz érdekessége, hogy a kötött ruhákat teljesen egyedi táskák is kiegészítik, hiszen Lilla édesanyja, Ács Ilona, az ismert LAONI márka tervezője.
"Ezekben a táskákban a kettőnk stílusa ötvöződik. A tervezés előtt közösen leültünk együtt megbeszélni, hogy milyen hangulatot és formavilágot képzelünk el és igyekeztünk összehangolni az elképzeléseinket, amiből aztán szerintem egy nagyon egyedi és látványos táska kollekció született. A bőrtáskák különlegessége, hogy a kollekciómhoz készült kötött anyaggal vannak kombinálva, úgyhogy teljes harmóniában vannak az öltözékekkel."
Legújabb, 2015 Tavasz/Nyár kollekció
Megőrizve a jellegzetes kötött mintavilágot, új jelentéssel ruházta fel előző "Közelebb" kollekciójának inspirációját. A dinamikus sötét-világos kontraszt markáns vonalait, most lágy pasztell, valamint élénk színekkel oldotta fel.
Pápai Lilla teljes kollekciója, a táskákkal együtt megtekinthető a LAONI la STORE üzletében
1072, Budapest, Klauzál tér 1.
facebook.com/LillaPapaiFashion
Kreditek:
fotó / photo : Ajkai Dávid
modell / model : Nikolett / Attractive, Vanda / Avantage
smink / make up : Pápai Lilla
Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész, designer, kreatív ember vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!