Lászloczky Viktória hozzáállása a fényképezéshez nagyon szimpatikus a számunkra. Korlátlanul, mindig felfelé nézve, merészen közelíti meg a körülötte lévő világot. Hasonlóan a blogon is bemutatott külföldi társaihoz, ő is egy álomszerű, gyakran szürreális, érzelmekkel túlfűtött galaxisba kalauzolja el a nézőt, és mindezt igencsak látványos képeken keresztül teszi. Szeretjük!
Lászloczky Viktória
Lászloczky Viktória az a név, amit kaptam, amint világra jöttem. Jelenleg 22 éves vagyok. Fotó szakon tanulok, és ha minden úgy alakul, ahogyan tervezem, akkor el is végzem. Érdekel minden, ami lebilincselő, ami fura, érdekfeszítő, mutatós vagy szép, gubancos, csillogó, illatos… esetleg csúnya, avagy, ami egyáltalán nem érdekes, engem még az is megmozgat. Egyik legjobb cimborám a természet. Ha fotózom 90% hogy visszatérek a fák közé. Az a csend, ami ott van, megállítja az időt. Nem akarok közhelyekkel dobálózni, de tényleg így van. Ha kint vagyok a mezőn olyankor minden megáll, és én megpihenhetek, gondolkozhatok.
Igen, elég furán hangzik. Valójában nem tudnám megmondani, hogy mióta fotózom, és azt sem, hogy mi a mérce, mikortól csinálja valaki komolyan nagyon JÓL vagy piszkosul jó. Biztos egy komoly vizuális retinacirógatás kell az embereknek, hogy azt mondják akárki képére, hogy „ez csodálatos!!”. Nekem is ez a célom. A végleteik akarom dögönyözni az emberek érzékszerveit, hogy a végén teljes katarzist éljenek át.
Nem csak lóbálom a gépet, tudatosan próbálom átgondolni mit is szeretnék csinálni, aztán manipulálom a fotókat. Ezt sajnos nem tudom elnyomni. Nem tudok „csak” fotózni és úgy hagyni a képeimet. Muszáj a bennem lévő érzéseket, ingereket, gondolatokat átformálnom alaposan egy fantáziavilággá, ahol minden megtörténhet. Felforgatok mindent, mert jól esik a káosz, de ha éppen a rendhez van kedvem a képeken, akkor egy makulátlan világot „teremtek”.
Jó pár képem után kaptam meg azt, hogy valami „nincs rendben velem”. Én még ezt is bóknak vettem, és egy apró mosollyal el is intéztem. A világ változik, és én is változok vele, de valahogy másképp, és erre tökéletes az, amit csinálok, mert ezt mind megmutathatom.
Fotózás közben minél inkább próbálom irányítani magam, annál inkább megvezetnek az érzéseim. Minden, ami a megszerkesztett és felépített, képzeletbeli, habos-babos, olykor borús és szürke világomban van, az egy élménynek, egy érzésnek köszönhető. Törött tükröt tartok magam és a világ elé. Nem akarok felhajtást. A képeimmel akarok beszélni ahelyett, hogy ki kellene nyitnom a számat!
Még mindig annyi mindent kell megtanulnom és ezt imádom! Csak a jelen van számomra, és az sosem egyhangú. Minden pillanatban van valami új, amit szeretnék folyamatosan megmutatni az én szemszögemből!
Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész, kreatív ember vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!
