László Dorina még csak 16 éves, és korához képest – manapság szerencsére egyre több korabeli társához hasonlóan – igazán kreatív hobbit választott magának. Fotózik, és ha megtartja jó szokását, akár még sokat is hallhatunk róla. A Budapesten élő ifjú tehetség képein persze még látszik az útkeresés, hisz maga is azt állítja önmagáról, hogy minden pillanatot megörökít, ami az objektívje elé kerül, de a megvalósításban, Dorina világában van valami figyelemreméltó.
A saját zenekarral is rendelkező fotós így ír magáról:
„Igazából csak 1,5-2 éve kezdtem a fotózással foglalkozni, de már előtte is szívesen kattintgattam az akkori kicsi, béna, tízezer forintos, digitális fényképezőmmel. Nyáron kaptam meg a tükörreflexes gépemet (egy Canon EOS 1100D-t), azóta mindenhová magammal viszem és próbálok megörökíteni minden pillanatot, amit érdemes.
Fotós példaképem László Luca Gerda, miatta álltam rá leginkább a fotózásra, mert annyira gyönyörű képei vannak, hogy egész életemben elnézegetném őket. Nagyon sok ihletet adott, elképesztően kreatív fotói vannak, egyszerűen imádom a munkáit.
A legnagyobb célom jelenleg az (azon kívül, hogy legyen egy saját hajóm és körbehajózzam a Földet :D), hogy a Facebookos oldalam elérje a 100 rajongót, és hogy valamikor az életben kiállítsák néhány képemet valahol.”
Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!