A magyART mai vendége egy 22 éves miskolci ifjú hölgy, Darab Zsuzsa, aki a középsuli befejezése után, ugyan még a MOME fotográfia szakos hallgatója, de máris egy luxembourgi kiállítást tudhat a háta mögött. Figyelemre méltó munkáit átnézve - mi most úgy döntöttünk :) -, bizony nagy jövő előtt áll!
Zsuzsi így vall magáról:
"Darab Zsuzsa vagyok, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakának (szeptembertől 3.éves) hallgatója. Idén felvételt nyertem az FSF-be (Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója). Nagy izgalommal nézek a következő év elé, ugyanis a BA képzésben végzős leszek, ami a diploma munka készítéssel és újbóli felvételivel jár a mesterképzésre...Mindenképpen tovább szeretnék tanulni az MA képzésben. Az egyetem egy nagyon inspiráló közösség, ahol rengeteget tanulhatunk egymástól is. Leginkább egyedül dolgozom, de a csapatmunka is rengeteg kihívással jár..."
A válasz arra, vajon miért tartjuk tehetségesnek Zsuzsát?
Tessék: először klasszikusok szubjektív optikán keresztül: Piroska és a farkas...
...és ugyanez a történet lomo átiratban...
Aztán egy másik sorozat, amely a tavalyi évben készült és a Kampány címet viseli.
"A kampány projekt során olyan kulcsszavakból indultam ki, mint az ellen-kampány, hitelesség, etika, érzelmekre hatás, felelősség vállalás, befolyásolás, manipuláció, félrevezetés, terelés. Ezek a támpontok ugyanúgy megállják a helyüket mind a politikai, mind a reklámkampányok esetében. Én elsősorban az emberi reakciókkal, a szélsőségekkel foglalkoztam. Két csoportra osztottam az emberi érzelmeket, a fanatikusokra, akik megszállottan rajonganak, akik beleolvadnak a környezetükbe, teljesen átveszik annak auráját. A másik oldal a teljes semlegesség, az elzárkózás a külső hatások elől. Az olyan emberek világa, akik politikamentesen akarnak élni, akik szándékosan kizárják a külvilágot. Tudnak arról, hogy mi zajlik körülöttük, de nem akarnak róla tudomást venni, saját akaratukból vakok a világnak erre a részére. A projektemben ezt a semlegességet vizsgáltam, eszközöket keresve arra, hogyan tudják az emberek kizárni a kampány áradatát. A város különböző pontjain, forgalmas és kevésbé ismert helyeken borítottam le óriásplakátokat óriáslepedővel, azt kifejezve, hogy ezek a plakátok mennyire érdektelenek, mennyire jelentéktelenek. Mázsaszámra fordulnak elő mindennapi életünkben, és pont emiatt már könnyedén ki tudjuk zárni őket látóterünkből. A letakarás nemcsak ennek a szimbolikája, hanem a várakozásé, hogy mi történik, mikor lehull a lepel, vajon mit rejt a fehér vászon? De ez sem érdekel senkit... A projekt másik részében olyan fiatalokat fotóztam, akik szintén elzárkóznak a politika elől, részlegesen, vagy teljesen figyelmen kívül hagyják. Nem érdekli őket, nem akarnak a befolyása alá kerülni, akik már nem hisznek az ígéreteknek. Teljes elfordulás. Szándékos vakság..."
"Ez a munka kisebb csoportokban készült. A csoportokon belül foglalkoztunk egy bizonyos felvetéssel, kitűztünk egy irányelvet, és utána, ahhoz kapcsolódva mindenki a saját projektjén dolgozott. Ez azért is volt izgalmas, mert előtte még nem dolgoztunk így együtt, és nagyon inspiráló volt a közös munka, a közös ötletelések, projekt megvalósítások. Mivel az én projektemben óriásplakátokat takartam le városszerte óriáslepedővel, ami nem kis feladat volt, ezért éjszakánként kis segítőcsapatokkal jártam a várost, létrával, seprőnyelekkel, és a hatalmas vászonnal, na meg persze fényképezőgéppel és kamerával. Rengeteg werk fotó és videó is készült, és igazán jól szórakoztunk a munka elkészülése közben.:) (Ez a projekt Luxemburgban volt kiállítva tavaly szeptemberben.)"
...és a bizonyítékok sorában - csak itt és most -, de nem utolsó sorban a "Gyermeke" című sorozat:
A "...gyermeke - lost children" című sorozatomon egy design- és művészetelmélet szakos évfolyamtársam együttműködésével dolgoztunk. Ez egy rövid, 4 hetesre tervezett projekt feladat volt, ami gyors reagálást, és kivitelezést követelt. A staged fotográfia eszközeivel élve készült a sorozat. Próbáltunk egy olyan felvetést hozni, mely aktualitást élvez manapság.
"Mai világunkban a család klasszikus modellje átalakult: a legkülönbözőbb okokból kifolyólag a gyereknevelésre fordított idő lecsökkent, így a kellő figyelem mennyisége is, amire egy gyermeknek igénye és szüksége lenne. A hat képből álló sorozat kiindulópontja és témája az elveszettség riasztó érzése, amely nem feltétlenül az elveszés fizikai aktusa, hanem sokkal inkább egy lelki folyamat. A gyűjtés során még elsősorban az előbbi szempontot tartottam szem előtt, a koncepció azonban a képek tényleges elkészülése során finomodott, egyre inkább a mentális aspektus került középpontba, amelyet féléves pszichológiai tanulmányaim is elősegítettek. A stage fotográfia eszközeivel élve hat különböző helyszínen jelennek meg a gyerekek. Olyan helyeken, ahol egyébként sokan megfordulnak napközben vagy elképzelhető, hogy egy közös családi program helyszínei. A kíváncsi, veszélyérzetet alig ismerő gyerekeknek könnyedén nyoma veszhet véletlenszerűen, de egy tudatos menekülés eredményeképpen is. A különböző korú, nemű és karakterű gyerekeken a kilátástalanság, a félelem tükröződik, ahogyan körülveszik őket az üres, nyomasztó, olykor egészen steril, olykor idegen terek. Látható, hogy mindannyian jó körülmények között élnek, életüknek elvileg nem része a nélkülözés, valójában mégis az, hiszen a szülői figyelem hiányát nehéz bármivel pótolni. A sorozat egy mai, jellemző jelenségre reflektál: a szülők által elhanyagolt és így lelkileg eltévedt gyerekeknek később komoly problémákkal kell megküzdeniük, hogy ne váljanak elveszett felnőttekké..."
Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!
Ha szereted a Manzárd Café blogot, kérünk, szavazz ránk a Goldenblog 2011 - Kult-szórakozás kategóriában. Köszönjük!